Általános után épületszobrásznak tanult, fél évvel a szakvizsgája előtt otthagyta az egészet.
A francia idegenlégióba akart menni, ahová - hál' Istennek - nem vették fel. Itthon előbb egy military boltban dolgozott, aztán rendőrnek próbált menni, végül a katonaságnál kötött ki.
Alkoholista apja összeállt egy cigány nővel, aki rögvest hozta magával neveletlen kis purdéját, meg egész pereputtyát. A kislány közel három évesen a szoba közepére vizel, a nágycálád az apa pénzén él. A férfi a fiával huzakodik, a család nem hagyj se aludni, se élni.
Bátyja súlyosan sérült, abba rúg bele maga körül, akibe csak tud.
Barátnője szélsőjobbos, M. szélsőbalos beállítottságú. M. szabadidejében, saját pénzén pátyolgatott kisgyerekeket, ruházta, etette, vitte mindenfelé őket.
M. nagymamája meghalt. Állását elvesztette. Barátnője otthagyta. A gyerekek jóideje felé sem néznek. Bátyjával öt percet nem lehet eltölteni, apja iszik, meg a cigány szerzeményeit támogatja vele szemben is.
- Tudod - engedte felszínre keserűségét - ez az év már csak akkor lehetne rosszabb, ha még valami betegség is beütne.
Később beszélgettünk még:
- Én jó esetben is egy alsó középszintig fogom vinni: a mindennapi küzdelem annyit kivesz belőlem, hogy nem jut az előbbrejutásra. Múlt hétvégén éheztem, mert nem tudtam kenyeret venni.
M. rendkívül melegszívű, jólelkű ember. Előbb édesanyját, aztán nagyanyját vesztette el, majd sorban minden egyebét is. Alig maradt egy bolond bátyja, meg egy alkoholista apja, akiket még így is szeret és támogat.
Hiába keményítette meg lelkét az élet, keserű dühe egyre csak nő.
Ugye, mennyire gyengén hangzik, mikor a lelkére kötöm, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon? Ugye, mennyire jogtalan azt várni tőle, hogy küzdjön tovább? Ugye, mennyivel több van a közhelyes "körülmények áldozata" kifejezés mögött?
-
(#1481)Galengil2007-12-01 21:55:37
Basszus, nem tudom. Az is egy érdekes téma, hogy az ember minden perccel, minden élménnyel változik egyet. Hol kicsit, hol nagyot.
Tehát nem hogy változni képtelen, hanem a génjeinkben van a változás "igénye". Vagy ez inkább egy higher calling, egy előlünk rejtett természeti törvény... ki tudja ezeket a dolgokat?
De az ember társadalmi lény. Egy kifejlett példánya ennek a fajnak maga mögött tudhatja szociális kapcsolatainak, élményeinek egész sorát. Ezek nélkül nem beszélhetünk "teljes ember"-ről.
Ergo, ha egy ember "elakad", kívülről kell a segítségnek érkeznie. Vagy nincs tovább. Aláhúzom, e segítség ugyanúgy lehet egy obszcén és velőtrázó passzív látvány, mint egy aktív baráti segítség. A lényeg az indukció. Kémia, öcsém, kémia!
Nos, asszem most inkább keresek egy barátságos revolvercsövet... -
Ez így jól hangzik, de ott nincs mit szabadon dönteni, ahol még kenyérre sincs egy fillérje se.
Kerestem az okot, vajon hol rontotta el. Nehéz megmondani, valószínűleg sorsa folytán önmagából fakadóan képtelen egyes utakra. Mintha azt mondanánk valakire: miért nem tette ezt vagy azt. Egyéntől függően vannak dolgok, amikre egyszerűen képtelen az illető.
Tehát pusztán a tetteket tekintve több ponton is hibázhatott. Kérdés, hogy képes lett volna másképp is? -
Még sincs hatalmasabb erő, mint a szabad döntés.
És egyáltalán nem hangzik gyengén, ha szemtől szembe, mély átérzéssel és igazán őszintén mondod.
