-
Reverse engineering
Finoman fejtem vissza percekre, napokra, évekre a szálakat, aztán mégis omlanak szét ujjaim alatt. Százezrek feszítik zsebem az éjszakában, a folyékony kenyér mégis húsra kéreget.
Ribanc vagyok, sajátjaim ribanca: ötöt követő... Teljes írás » -
Aki már alig víg
M. rendkívül melegszívű, jólelkű ember. Három évesen elvesztette édesanyját, onnantól kezdve nagyanyja volt a mindene.
Általános után épületszobrásznak tanult, fél évvel a szakvizsgája előtt otthagyta az egészet.
A francia idegenlégióba... Teljes írás » -
A postás egyszer sem csenget...
Az már elég jó, ha nem akad el a bolondokháza kihelyezett részlegénél. Bemegy az "osztályra", kevés sikerrel keresi a szabadnapos orvost, a táskát meg nagy eszesen az ajtónál hagyja. Asszimilálódik.
Az örökbérletes bentlakók ugyebár bolondok lennének nem élni a lehetőséggel, és gyorsan... Teljes írás » -
Örökhajtós
Az élet olyan, mint egy örökhajtós bicikli: akkor is taposnod kell, ha épp nem kéne tekerni.
Hetek óta töltődött már a pohár magánélettel, egyetemmel, emberi és nem emberi kapcsolatokkal, meg persze munkával, aztán lassan belezüllöttek az utolsó cseppek is: ébrenlét valahol 130 óra táján, az erre jutó alvás 25 környékén. Vihar a pohár vízben.
Soha nem... Teljes írás » -
Elhagyatva
2007. okt. 20. (szombat), 13:47 | D. | Fekete-fehér, Fotóim, Szocio/Street, Életképek, Elmélkedős, Meghitt -
A harmadik kismalac
2007. okt. 11. (csütörtök), 01:35 | D. | Életképek, Szocio/Street, Fotóim, Fekete-fehér, MindennapokIsmeritek a mesét a három kismalacról, ugye? Az első hajlékát szalmából húzta fel, de a farkas felfalta. A második fából építkezett, de a farkast az sem állította meg. A harmadik meg téglából rakta házát... no, ő van a képen.
-
Ordító hold
Háborog a lélek, sikoltva ordítja rá ezüstzuhatagát a máskor oly meghitten suttogó hold. Álmomat rabolja meg, mégha csak nyugtalan jutna is.
Születés és gyász virrasztása ez. Sors-ikreim látták hold és nap borús világát, de míg egyikük ereje teljében most bontakozik ki, másikuk... Teljes írás » -
Vidám vesszőfutás
Hosszabb szünet után mindig pironkodva fogok neki az írásnak. Élek ám, csak az a bizonyos gyertya kettő helyett három végén ég. B. testvérünk amerikánus kiküldetése miatt - lesz még róla szó - nem kizárt, hogy mostanság... Teljes írás »"A mazochistának azért jó, mert ha rossz, akkor jó, ha jó, akkor rossz, tehát jó."
-
Neurológia TDK
Kutatóorvosi pályafutásom első mérföldköveként elkezdtem tudományos diákköri munkám a Neurológiai Klinikán.
Egészen furcsa érzés. Bármennyire hittem is az adottságaimban, két éve nem sokat adtam volna az aktuális bőrömért, most pedig... Teljes írás » -
Belgyógyászat kollokvium I.
Harap a hölgy, de úgy rendesen. Minden hajszála a helyén, ruhája ránctalan, és úgy érzem, gyűlöl minket. A többiek csak utólag mondták meg, hogy keresztet vetettek rám, mikor a doktornő szólított.
Az osztályról a betegem megszökött. Szerettem volna... Teljes írás » -
Mikrobiológia szigorlat
Negyedév küszöbén, negyedév küszöbén!
Harmadik nekifutásra a mikrobiológia is letérdelt. Az első kettő annyira gyorsan ment, hogy ma - 2,5%-os esélyt beteljesítve - kihúztam ugyan az egyik korábban kapott tételsort, de nem ismertem meg... viszont cserébe kellett... Teljes írás » -
Zuhanyrítus
Még a hozzám hasonló, szabadelvű fél-exhibicionistáknál is ritka az olyan meztelenség, melyben a testi pőreség egyáltalán nem tudatosul. Pengeti az ember a vízsugarat, melegszik-e már, s közben mintegy kívülről szemlélve felfedezi teste teljes szabadságát.
A diffúz megvilágítás finoman... Teljes írás » -
Paradox nyaralás-tudósító
Szeretném megírni a nyaralást, a hetet szívem hölgyével. A fotózást, amiért lassan mindenki viccel velem, vagy menekül előlem. A vézna, nagyfülű kisrókát, a családias szigligeti strandot falusias Black Night diszkójával, a matracharcot és -evezést, a tűző napon piruló bőr illatát. A dörgő viharban, ázott műanyagszagú... Teljes írás » -
Kedves naplóm... avagy nyári napoK.O.n nő a pálma
Csütörtök
D200. D, mint Definitív. D, mint Dédelgetem. D, mint Drága. Hol itt, hol ott munka és fotózás közt, felrúgva az előbbi felé tolt soha-egyensúlyt most kivételesen a nem-félút másik oldalán.
Péntek
Mintha csak a csütörtök folytatódna... és nem annyira meglepő módon valóban. Ámde... Teljes írás » -
Nikon D200
D200. A Nikon félprofesszionális, digitális tükörreflexes (DSLR, digital single-lens reflex), cserélhető objektíves fényképezőgépe.
Az Álomváz.
2005. novembere táján kezdtem el tudatosan érdeklődni a fotográfia iránt. Ifjonti lelkesedéssel... Teljes írás » -
A belgyógyászat gyakorlat függvényében
...
06:30 - methods wakeUp() and clearComa() of class Me initiated
06:35 - dailyWorkflow() started
07:30 - leave_userspace()
08:00 - set_hospital_environment()
08:30 - methods tryToGetTasks() and tryToLearn() of class Me failed, primary_warning()
10:15 - method bePatient() of class Me called by primary_warning()
11:00 - tryToGetTasks() method of Me failed again, heavy... Teljes írás » -
Kórélettan szigorlat
A lüktető artériákon át ömlik a nafta a cukortüzelésű villamos erőművekbe, a ki-kisülő neuronok viharzó elektromos mintázatai emlékekként égnek be.
Egyszer-egyszer már úgy érzem, nincs tovább. Kiszakítottam magam a valóságból, a társadalomból, számkivetettként evezek a kókusztutajon a tomboló orkán ellen, és part még a horizonton sincs.
Az elektromos vihar villámainak fel-fellobbanó fényében keresem a látóhatárt, pedig... Teljes írás » -
Térbe rántott háló
Bő nyolc éve terelgetem egy honlapom, és tulajdonképp még bőséggel gyerek voltam, mikor életemben először - a lap nyomán - más internetes emberekkel találkoztam.
Az 'internetről megismert' jelzőben érez az ember valami pejoratívat. Kicsit a kiber-társkeresőkkel hozza párhuzamba, ahol mindenkire önkéntelenül rásütjük az "életben persze nem sikerült" bélyegét (pedig lehet, hogy csak nincs ideje, vagy hatékonyan célközönséget keres, nem áltat másokat, és így tovább...).
A háló... Teljes írás » -
Pathologia szigorlat
Hat nap az egész pathológia ezerkétszáz (régies formájában "csak" hatszázvalamennyi) oldalára meglehetősen... rizikós. A kötelező siker nyomasztó súlyát cipelve nem esik jól a feszített tempó korbácsa.
Valahol az idő fele útján villanásszerű felismerésem támadt. Égbe kiáltott szavaimra hirtelen elfeledett anyagok kerültek elő, megnyugtató és segítő híreket kaptam, és olyan erővel kezdtem el húzni, ahogy nagyon rég. Ki-ki vérmérséklete szerint nevezze... Teljes írás » -
...újradrótozva
A T mínusz tizenháromból lett közel négy hét.
T táján a szervíz azt ígérte: április 26-án egészen nyugodtan mehetek az alaplapért. Már akkor levegő után kapkodtam a két hét hallatán, de jobb híján próbáltam reménykedni.
A hazai szervízkultúrát... Teljes írás »
