Hiába pörgök, lassan már ki sem látok a koszosodó szemüvegemből, a pálinka kezd elfogyni, a munkával meg ma már úgysem végzek. Menni kéne aludni. (Illetve egyetemre.)

Kicsi vagyok, egyedül vagyok, fázom.

Csodálom, hogy a víztározó nem unja meg. Vagy a fenyő a hegyoldalban. Persze, bármit kibírok (ne áruld el, tudom), de azért csak besokall az ember, nem? A helyzeten nyilván az sem segít, hogy éjjelente vagy nyolcszor kelek fel a macskához: ha épp nem a lábamon dagaszt, akkor a hátamon ugrál, vagy a tetőablakom valamelyik oldalán sikoltozva tombol. Nyilván csak olyantájt, mikor... Teljes írás »

A fiúk persze kiskakasokként adják elő (nász)táncukat a lányoknak, akik álvonakodó-féltitokzatos csábítóként igyekszenek feltűnni a kibaszottul családias, szürreális masszában. Kicsit busongva, kicsit lobbanva én is a repkedő tömeg lelkes tagja vagyok. A bárpultnál Zs. ügyködik, aki megértőn kérdi, hogy jöhet-e a következő Long Island Ice Tea. Hogyne, az előző nyolcat lezárandó (The cola is just for color, köszihelló). Kicsit kínosan ... Teljes írás »

Teliholdkor fiúkat nemzenek, tartja a néphit, és ebben annyi igazság bizonyosan van, hogy az ezüstkorong idején én sem alszom. Romantikus volna azt hinni, hogy a vadászó ősember ösztöne szólít.
Ki szoktam ülni a kertbe, nézem az eget, a hideg sugarak zuhatagában meleg-meghitten pislogó ablakokat, hallgatom az éjszaka neszeit (milyen kedves érzés találkozni a szuszogó sünökkel!), és egy múló pillanatra elhiszem, hogy mégiscsak otthon vagyok a világban.

A hétköznapok úgyis csak rotálnak, hánynak-vetnek... Teljes írás »

Eredetileg ez készülődött:
A lampionos nyárestéket kényelmes, magabiztos ritmusban váltják a karcosan hűvösödő éjszakák, de belőlem nem múlik a napfény. Az évenként megrendezett szigligeti baráti találkozónk pörgő napokként és harsány nevetésként borzolják a felszínt, de a mélyben valójában hihetetlen lassulást hoztak. A megfeszített küzdelem helyébe lusta ásítás, lassú úszkálás lépett... Teljes írás »